Csíkszereda is várja vissza az embert,ez már biztos.
Otthon sokat pillantottam a blogra, eszembe jutott, vajon az olvasók "leszoknak-e" rólam, mert azt mondtam magamnak, csak és kizárólag Erdélyben írok bele. S ezért az otthon töltött idő, ugye, üres....már ami az írást illeti.
Pedig lett volna mit írjak,
pl.hogy nagy kedvvel és lelkesedéssel fent a Budai Várban beültünk az egyik jó hangulatú kávézóba, velem volt egy székely. Ahogy betértünk, nézegettük a süteményeket, majd egyszercsak angol beszédet hallok,nem is igazán volt teljesen érthető mit akar, amúgy a pincér volt.
Mire én:
-Jó napot kívánok!
P:- Ja, hogy magyarok vagytok!
Mindezt nyájas vigyorral. Na, inkább fordultam is vissza a sütikhez, nehogy szóljak neki be egy szaftosat.
Leülünk.
Eltelik 5perc,s végül ő kerül elsőnek az asztalunkhoz.
Megint elkezd angolul beszélni, ismét kevésbé érthetően, nyájas vigyorral..
Mire én:
- Magyarok vagyunk!
P ismét: - Ja, hogy magyarok vagytok!
Mire én:
- Igen, ez Magyarország, Budapest, és ön másodszor szól hozzánk angolul.
P ismét vigyorogva:- A vendégek 95%-a külföldi.
É: - Ettől ez még Magyarország, és magyarok élnek itt és vannak többségben ,magának kötelessége magyarul üdvözölni a vendéget, akármilyen nyelven beszél is az illető.
P majdnem vihogva: -Már egyszer elnézést kértem, mi a probléma?
Aztán még mondtam valamit,de már nem emlékszem mi volt,
majd a pincér fogta magát, megsértődött és azt mondta, hogy akkor hívja a kolleginát, majd ő kiszolgál. S elvonult...
Úgyhogy akkor is még mindig jó érzéssel tölt el és fog örökre, hogy itt ha belépek egy kávézóba magyarul üdvözölnek, ha pedig valaki románul válaszol erre, akkor egyből románra váltanak.
Az anyanyelvre mindenhol büszkék az emberek, kivéve ezt a kávézót a Várban, nem tudom mi a neve, sajnos.
Ilyenek történtek otthon. Itt pedig még mindig hófehér minden, lekéstem a héte eleji -34 fokot napközben, s ma reggel először láttam az autó hőmérőjén, -2vel kezdődő kétjegyű számot.
Így hát elkezdődött az utolsó 2hónap, lesz mivel kitölteni!
