Az jutott eszembe,
hogy milyen érdekes,
hogy az ember hévvel és kalandvággyal távozik el egy időre határon túlra bárhova,
majd mikor hazajön a benne lévő lendület hónapokig megvan.
Én azt tapasztaltam, ha 2hétre vagyok távol, nagyjából 1-1,5 hét a visszazökkenés,
ha 1évre és erre már többször volt példa, akkor min. fél év.
Ezalatt a fél év alatt más az érzékelőképesség, más a világra való kitekintés,
és teljesen mások a hétköznapok.
Valahogy úgy lehetne ezt mondani,szépen lassan csökken az energia,
s előbb-utóbb azzal kell foglalatoskodni hogy megint újraépítsük,vagy folyamatosan pótoljuk.
Újabban kevésbé vagyok érzékeny. Nem veszem észre annyira a szomorú, füldugós embereket,
sötét ruhákban,
túlélés szintjén suhanok át az aluljárókon, a zebrán,
suhanok el mindenki mellett burkolózva befele, ahogy az normális...ebben a városban.
Persze még mindig ott vannak a szép dolgok,
félreértés ne essék,
csak valahogy olyan érdekes,
ahogy azonosulunk a környezetünkkel.
Ami mostanában legjobban piszkálja az érzékeimet,
itt Budapesten,
hogy mindig odateszik a határozott névelőt "a" és "az" a személynevek elé,
és ez mennyire helytelen és magyartalan, legalábbis mifelénk az észak-keleti végeken,mivel mi ezt nem így használjuk. (és Erdélyben sem)
pl. : Voltam az Anyuval boltban.
vagy
Megnézem a Petit otthon van-e.
S azt sem lehet kihagyni, hogy egyfajta "lazaságnak" tűnik bizonyos emberek számára,
hogy egy élő személyt a vezetéknevén szólítanak.
pl.: Ezt a Kovács mondta.
Én nem tudom, engem szinte kiráz a hideg annyira hűvös ez a fajta magyar nyelv.
S a legnagyobb tragédia, hogy az ország népe által sűrűn megtekintett Barátok közt és ehhez hasonló műsorok hemzsegnek az efféle helytelen magyar nyelvtantól, s aki eddig jól beszélt még,
szépen - lassan..
...az is elbutul....mert nézi a tévét.
hogy milyen érdekes,
hogy az ember hévvel és kalandvággyal távozik el egy időre határon túlra bárhova,
majd mikor hazajön a benne lévő lendület hónapokig megvan.
Én azt tapasztaltam, ha 2hétre vagyok távol, nagyjából 1-1,5 hét a visszazökkenés,
ha 1évre és erre már többször volt példa, akkor min. fél év.
Ezalatt a fél év alatt más az érzékelőképesség, más a világra való kitekintés,
és teljesen mások a hétköznapok.
Valahogy úgy lehetne ezt mondani,szépen lassan csökken az energia,
s előbb-utóbb azzal kell foglalatoskodni hogy megint újraépítsük,vagy folyamatosan pótoljuk.
Újabban kevésbé vagyok érzékeny. Nem veszem észre annyira a szomorú, füldugós embereket,
sötét ruhákban,
túlélés szintjén suhanok át az aluljárókon, a zebrán,
suhanok el mindenki mellett burkolózva befele, ahogy az normális...ebben a városban.
Persze még mindig ott vannak a szép dolgok,
félreértés ne essék,
csak valahogy olyan érdekes,
ahogy azonosulunk a környezetünkkel.
Ami mostanában legjobban piszkálja az érzékeimet,
itt Budapesten,
hogy mindig odateszik a határozott névelőt "a" és "az" a személynevek elé,
és ez mennyire helytelen és magyartalan, legalábbis mifelénk az észak-keleti végeken,mivel mi ezt nem így használjuk. (és Erdélyben sem)
pl. : Voltam az Anyuval boltban.
vagy
Megnézem a Petit otthon van-e.
S azt sem lehet kihagyni, hogy egyfajta "lazaságnak" tűnik bizonyos emberek számára,
hogy egy élő személyt a vezetéknevén szólítanak.
pl.: Ezt a Kovács mondta.
Én nem tudom, engem szinte kiráz a hideg annyira hűvös ez a fajta magyar nyelv.
S a legnagyobb tragédia, hogy az ország népe által sűrűn megtekintett Barátok közt és ehhez hasonló műsorok hemzsegnek az efféle helytelen magyar nyelvtantól, s aki eddig jól beszélt még,
szépen - lassan..
...az is elbutul....mert nézi a tévét.
