A TEREMTÉS, AHOGY EGY SZÉKELY GYERMEK LÁTJA A TANTÁRGYI VERSENYEN:

"Isten megteremtette a világot, azután ráteremtette a növényeket,állatokat, legvégül pedig az embert. Isten mindent jónak teremtett, de az emberek nem maradtak mindig jók.
Elkövették az ősbűnt, ezért a mi Urunk úgy rendelkezett, hogy meg kell halniuk. Az első ember a Földön Ádám volt, aki egy ideig egyedül élt.Azután, amikor már elunta magát, szólt az Istennek, hogy ő bizony nagyon egyedül van.
Ezért hát az Úr kivette Ádám egyik oldalbordáját,és belőle megteremtette Évát. Meghagyta nekik, hogy a paradicsomban bármelyik fáról ehetnek gyümölcsöt kivéve egyikből, amelyiket ő megtiltott.
A gonosz lélek ekkor kígyó bőrébe bújt, és csábította Évát, hogy egyen a tiltott gyümölcsből, mert úgysem lesz semmi baja. A buta fehérnép pedig ahelyett, hogy Istennek szót fogadott volna, hívta Ádámot, hogy ő is egyen belőle.
Neki is állottak mind a ketten, és jól bélaktak a finom gyümölcsből. Már éppen leheveredtek volna szundítani, amikor megnyílt az ég. Isten hangját hallották, amint dorgálja őket. Az Úr megkérdezte, miért ettek belőle, mikor ő megtiltotta nekik. Azt válaszolták hogy azért, mert jólesett. Isten erre felmérgelődött, de nem szólt semmit, csak annyit mondott, hogy készüljetek a halálra.Elkezdtek előszerelni hajlékony vesszőket, hogy fonjanak maguknak koporsót. Három nap és három éjjel készítették, mire megérkezett a halál. Mindketten beléfeküdtek saját koporsójukba.
A halál már vitte volna el őket, de ekkor az Úr azt mondta, hogy hadd maradjanak még egy ideig. Ő a Földet az emberek számára teremtette, és nem akarja elvenni tőlük. Majd azt parancsolta:
-Előbb szaporodjatok, gyarapodjatok, s majd csak azután kell meghalnotok!
Így történt, hogy a bűnös Ádámnak és Évának sok utódja lett, így boldogan éltek, míg meg nem haltak. Isten azóta is kormányozza a világot, és nem hagyja magára. A mi világunkban Isten nélkülözhetetlen, ezért kérjük, hogy adja meg nekünk az üdvözüléshez való kegyelmet."

FEBRUÁR-TÉLUTÓ-JÉGBONTÓ

Volt egy pár nehéz napom mostanában. Igazából ez a költözés megviselt,kár tagadnom, a többi vendégszobák lakói pedig most költöztek be véglegesen, és nem is ismertük egymást eddig,szóval kell az átfutási idő. Néha az is furcsa, hogy ha kitekintek az ablakon nincs ott a Somlyó-hegy.
Ma tettünk egy gerinctúrát a Pogány-havasokban, kora reggeli indulással, végül oly ködös volt az idő,hogy csak fél napos lett a kirándulás. Kb.félméteres hóban meneteltünk, gyönyörű volt a táj, az élmény pedig mondanom sem kell mekkora volt, s a csúcsról szép időben be lehet látni a Csíki-medencét. Na de mi pont a felhőben benne voltunk ugye, így inkább csöndben, de tényleg síri csöndben olvastuk a kereszt feliratát, melyet a Gyulafehérvári Egyházmegye 1000éves évfordulójára állíttattak: "Országokat szét lehet kaszabolni, de a lelkeket megölni nem lehet "-Reményik Sándor. A keresztet pedig egy székelyföldi falu közbirtokossága állíttatta. Mikor visszafelé haladtunk,meg-megálltunk a fehér rengetegben, figyelve a szokatlan síri csöndet. Nyugalom....
Tegnap Homoródon végre síztem egy jót, most egyedül voltam, ami egyébként kifejezetten jó tud lenni egy ilyen kicsi pályánál, mert ha az ember nagy társasággal van, folyton megállás-dumálás-megállás-vihogás.:) Csákányos felvonó van, s arra nevelik a sízőket, hogy ha lehet párban szálljon az is,aki páratlan. Milyen mulya az ember, nem szeret idegennel egymás mellett ülni, még ha 1percről van szó,akkor sem. A buszon leülünk egymás mellé, a várótermekben is, de egy csákányos felvonón valahogy..nem megy..Nekem is nehéz volt elsőre, mert azt éreztem na most akkor mindenképp jó lenne valamiről társalogni,hiszen úgy az igazi. Szerencsére első pár ilyen felhúzásnál igen beszédes volt a partner, így szépen lassan én is belejöttem. A végén már mindenkivel társalogtam,akivel valahogyan is "időt" töltöttem együtt, sőt, 1-2óra után már egy kis családban találtam magam, s mikor leértem a pályán s összeakadtam valakivel következőleg is, mosolyogva üdvözölt mint régi ismerőst:), ezt meg is jegyezte, majd örömmel szálltunk be kettecskén a csákányba. Ehhez hozzátartozott az is, hogy az egyik felvonós gyerek nagy érdeklődést tanusított, hogyne tette volna, fiatal leányka magában :), majd mikor délután a sípálya tulajdonosánál ebédeltünk (kocsonyát, s valóban, pont olyan volt,mint a családom házikocsonyája), említettem neki, talán oda kellene figyelni,mivel foglalkoznak a csákányos srácok munka közben, mire a válasz az volt, hogy a mi kiváltságunk az ilyen érdeklődéseket kivívni, a felvonós pedig csupán teszi a dolgát...:)))) Szóval 500m-es pályán is lehet kemény edzést tartani és elfáradni 3óra sízésben. Egyébként a hargitán olvad a hó sajnos, gyorsabban mint Csíkszeredában. Itt a városban most kezd csökkenni a nagy hókupacok mérete, aminek ellenben örülök,mert nagyon-nagyon hosszú ez a tél, és még mindig van, hogy borzasztó hideg tud lenni, s ha nappal kicsit olvad, akkor éjszaka megfagy, így reggelre jégpálya az egész város, mindent hó takar nagyon-nagyon hosszú ideig, s jó fellélegezni,mikor az ember egyszer csak látja mi van alatta.
S a -20 sokkal másképp viselhető, mint a miskolci -10, nyilvánvalóan a több100 méteres szintkülönbség miatt, a levegő itt sokkal szárazabb,s a csípős hideg másképp hat. S még mindig nagyon szeretem mikor megcsípi az arcomat a hideg.
A hargita pedig még mindig nagyon szép az összes többi heggyel együtt.
Még az jutott eszembe a családi házak tervezésével kapcsolatban, hogy nekem őrületesen tetszik az, hogy eléggé kitisztult igényrendszerrel bírnak itt a megrendelők, gondolok itt a ház belső elrendezésére, viszont nekik is,meg az építésznek is az egyik legkomolyabb logikai feladvány az általában pincében elhelyezett fáskazán és a külső fásszín minél tökéletesebb kapcsolata, figyelembe véve a megfelelő útvonalhosszat, az esőtől való védelmet miközben oda-vissza rohangál az ember fával rakodva vagy anélkül, s nem utolsósorban kivülről-belülről mindenhogy megközelíthető legyen.Mikor ez tökéletes, na,akkor érezhetően jó munkát végeztünk!

S ahogy a leveleimet szoktam aláírni innen,
Eszter Ilka voltam,
Csíkból

VIVALDI VS LOVASSZEKÉR

Nos.

Elég sok minden összegyűlt,amiről írnék.
Mégsem megyek most vissza az időben, inkább teszem előre,ami spontán jön.
Ez a február elég tartalmas. Jövés-menés, költözés.

Csíksomlyóról nincsen még gyönyörű havas képem, pedig hegyre és templomra panorámás szobám volt. Viszont számtalanszor sétáltam reggel be azt a 3 km-t, csakis az érzés miatt.Néha rákanyarintva egy-egy komolyabb kitérőt. Az a jó ebben a városban, hogy vannak részei,melyek olyanok,mintha faluban lenne az ember.

Amit nagyon szerettem:

A kontraszt, vagyis legalább annyira gyakori egy kulturált lovasszekér -melynek elég megnyugtató "hangja" van amúgy (s ez az amit szerettem,meg a látványa)-,mint egy korszerű,egyszerű terepjáró. Itt mindkét közlekedési eszköz "alap".

Falusi hangulat


Nem úgy,mint a belvárosban, ahol persze csak autókat látni és biciklit, egyébként a város Tusnádfürdő felőli,vagyis a déli bejáratánál a helységtábla mellett ki van téve a "lovasszekérnek sofőrrel" behajtani tilos tábla is, de csak ezen a pontján láttam. Szóval a somlyói tetőteret lecseréltem egy belvárosira, most lett kész, vadonatúj. Három kicsi vendégszoba fürdővel benne minden ami kell, s egy közös konyha-étkező. Győzött a kényelem, nem kell folyton autózni,buszozni ki-be, csupán gyalogolni pár100 métereket.

Tehát cseréltem erre:

a templom itt sem hiányzik, innen a Szent Ágoston tornyai látszanak.

Aztán ma a hargita helyett koncerteztem inkább. Ma volt a biatlonpályán a világkupa viadal fent a hegyen, de csak hólánccal engedtek volna, én meg most ehhez lusta voltam.
Mégiscsak Vivaldi 4évszaka volt porondon, magyar-román-japán koprodukcióban. Mióta 7évesen életemet összekötöttem 11évre a hegedűvel,azóta ezt tartom a világ egyik legzseniálisabb művének. Sokszor gondoltam arra,ezt hegedűszólóban eljátszani egy közönségnek az élet egyik nagy ajándéka lehet. A csíki kamarazenekar kísért egy elég neves bukaresti hegedűművészt, aki egy 270 éves hangszeren játszott, melyet a cremonai Guameri család egyik leghíresebb tagja készített, japán volt a karmester. A nézőtér amúgy tele volt a színházban és a belépő nem viccelek, kb.350ft volt. Szokásos korosztály: óvodástól idős nyugdíjasig minden megtalálható volt.
Egyébként a vonós hangszerek nagyon komoly alázatot követelnek. Már kicsi koromban sem voltam nagy barátja pl. a zongorának, mindig azt mondtam mi olyan bonyolult leütni a billentyűket,bezzeg a hegedű,oda nemcsak hallás, adottság kell, de már kis pelenkásként képesnek kell lenni elfogadni, hogy az a kis doboz az úr, ő irányít, én csak egy eszköz vagyok, hogy meg tudjon szólalni. Ez alázat.
Majd minden napra akad valami program itt. Legyen az sífutó világkupa, kutyaszánhúzó verseny, nappali vagy esti sí,túrák,hokimeccs, színház, koncert, előadás,evés-ivás, kicsiknek buli,bármi. Pedig csak negyvenakárhányezres hely.
S akkor még nem is írtam a farsangi mulatságokról. Sebaj. Majd idővel.
Ma megismertem egy új zeneszerzőt, Yasushi Akutagawa, japán, s zseniális.

Na s akkor itt vannak együtt a bukaresti,a japán s a magyarok:

A zenekarokról még az jutott eszembe, hogy a zenészek is sokan vannak, s látszik, csak kevésből lesz világhírű művész. Valamelyik nap azon gondolkodtam, hogy amióta dolgozom volt már jó pár főnököm,valahogy mindig a mazochista csodafigurákat fogom ki :). Gyakorlatilag tényleg nem női szakma,elméletileg annál inkább.Valahogy olyan kevesen érzik benne az igazat, vagyis sosem az a lényeg, hogy másoknak megfeleljünk,szerintem. S olyan sokan hiszik otthon is, hogy csak akkor valakik,ha a nevük szerepel itt meg ott,meg erre-arra.Miközben vajmi kevés cucc van letéve az asztalra.Nem tudom, én nem akarok bigott műépítész lenni, hajszolva a sikert,meg az elismerést, vagy tök naivan dolgozni mint egy őrült sokszor csak szívességből.S mindig mindig hajszolva a tökéletest,ami nincs is,csak a végén én leszek kötött és maximalista.
Az is eszembe jutott,hogy otthon oly lelkesen írogatja mindenki a neve mellé a fokozatokat meg az elismeréseket, meg a díjazotti státuszt, holott a legtöbb ilyen cím úgy dől el,hogy pár nagyöreg és "nagymenő" összeül,és egy-egy kedvencüket megjutalmazzák a bizalmukkal. Ha igazán komolyan belegondolok, röhögni támad kedvem...:)
Amúgy az ilyen mazochista,maximalista, folyton dolgozó, a 200%-os tökéletességre menő főnököknek szoktak jót tenni a kreatív, talpraesett műépítész hölgyikék, rájuk hallgatnak, úgy érzem....S talán még a hibáikat is beismerik.

ÉJSZAKAI CSOPORTOS DORBÉZOLÁS UTÁN ALVÁS ELŐTTI EREDMÉNY, VAGYIS A MONOLÓG

Szóval.
Hosszú idő után megvalósult az a sörözés, melyre oly régóta hívtak. Vagyis a népes szeredai társasággal egybekötött. Hogy miért pont most ennyi idő után és eddig miért nem azt nem tudom, de bizonyosan megvan az oka.
Néha még mindig "hülyének" érzem magam, ha kiderül, hogy magyarországi vagyok. Nem tudom ezt sem igazán megmagyarázni, miért. Pedig én aztán tényleg büszke vagyok szülőföldemre.
Van valami, valami van a levegőben amit még soha seholsem nem éreztem a földön,csak itt.
Egy energiamezőhöz vagy egy olyan helyhez tudnám hasonlítani, ahol az ember nem érez boldogtalanságot, meg fájdalmat, meg semmi ilyesmit. Mintha láthatatlan, jótékony kis mozgó valamik vennének körül folyton, vigyázván lépéseimet, történéseimet és engem.
Egyszerűen csodálatos és egyben félelmetes hinni abban és megélni, hogy mindig minden percben minden úgy történik velem ahogy annak lennie kell.
Szóval az energiamező. Csíksomlyó meg a kegytemplom, meg a hegy, az oltár, a kengyel. Ez egy energiamező. Ezekből kevés lehet a világon, mi pedig különösen szerencséseknek tarthatjuk magunkat, mert ez a hely szó szerint a magyarok energiaközpontja.
Most biztosan sokan röhögtök bele a monitorba....
Pont ezért érzem magam hülyének, mert a magyarok nagyobb százalékának fogalma sincs arról mi ez a hely és mit jelent. Soha nem is látták, soha nem is fogják látni,de még gondolatban sem. Sokkal kevesebb energiát gyűjtenek így össze, ezáltal kevesebbet is képesek sugározni. S talán hamarabb is halnak meg. Mert aki innen kapja az energiát, az hivatott minél tovább létezni, hogy ő maga is tovább tudja adni. Mikor meghal, a megmaradt kicsit visszaadja az eredendő helynek, vagyis ennek a hegynek.
Az energia nem más, mint szeretet.
Mikor itt emberek közé ülök, érzem ezt.
Hisznek benne hogy van, hisznek benne hogy forgandó.

Nap mint nap újabb és újabb visszaigazolásokat kapok magamról. Így sokkal könnyebb megítélnem,hogy jó úton járok-e. Az utóbbi években megfigyeltem, hogy igen erősen képes vagyok vonzani másokat. Általában hasonló habitusú, tipusú embereket, akik mindig észreveszik a lényeges pontjaimat. Elég, ha csak beszélek velük öt percet. Elég ha csak fülig érő mosollyal létezem, vagy elég csak a pár perc figyelem, amit nekik szentelek. A mézesmadzag ott szokott tartóssá válni, mikor elkezdek mesélni. Magamról....
Akkor sokan találják meg bennem a számukra fontos és értékes embert. Állítólag huncut vagyok és utat mutatok az ösvény helyett,,,,igen erősen......

SPITAL-KÓRHÁZ

Ortopédia-Traumatológia.

A sors fintora,hogy majd 25éve sízek, és mégis egy picike pálya picike felvonójából léceket összegabalyasztva hullunk ki oldalra belőle. :)
Persze ott feküdtem tétlenül, s oly szerencsésen csavartam a lábam, hogy a gabalyodás ellenállt neki,így roppant is vagy hármat a térdemnél, na meg a kiáltás...:)
Lábra tudtam állni szerencsére, és nem tűnt oly súlyosnak az eset, még rá is sétáltam vagy 2órát. Ma elmentem megnézetni biztonságból.
Szerencsére semmi komoly csak rándulás,de most már nem is ez a lényeg, hanem az egész hely hangulata, amúgy 2hétig nem célszerű síelnem,amit nagyon nehezen fogok kibírni!:)
Szóval a kórház. Fent van amúgy a dombtetőn,ez a megyei. Sima járóbeteg rendelésre mentem, ide hozzák a sürgősségi beteget is. Az otthonihoz hasonló belső design, tök egyforma,csak a színe más. Rengeteg ember volt, és futószalagon ment a vizsgálás ugye, sok törött csont,fájdalmas arcok,stb. Látszott, sokan már türelmetlenek, volt aki reggel 8tól várt, én mondjuk 1órakor érkeztem, így sikerült 3kor sorra kerülni,szóval nem volt vészes.
Figyeltem az embereket,mint mindig. Csendben, hogy észre sem vették, így szoktam. Figyelek, tanulok és értékelek. Jegyzek. Arcokat, emlékeket, szavakat. Nem rossz dolog. Nyitott könyv a világról.
Akit kérdezek, készségesen válaszol. Nyugodtak. Elfogadják,hogy ez van, nem háborodnak fel a sor miatt, nem szidják az orvost, és nem hőbörögnek, ha valaki esetleg soron kívül megy. Egy idő után csak megszólítanak. Jött egy kislány a papájával, az arcán nagyon látszott hogy fáj, a keze sérült meg. De türelmesen ül,vár, nem nyávog, ugyanígy a többi kicsi gyermek is.
Az ő papája szólított le. Elmesélte mi a helyzet, kérdezte mióta várok, stb.
Egy fiatal pár mosolyog rám, türelemre int, gondosan mindenki figyel arra, ki jött előbb, ki az aki törött bármivel jön vissza röntgennel, azt előre is engedik.
Továbbra is nyugodt csönd. Akik régebb óta együtt várakoznak, miután végeznek, érdeklődnek egymás felől. Mi volt, lett-e gipsz, hogy érzi magát, gyógyuljon akkor meg,stb...
Aztán utolsó csapatként hatan vagy heten bemegyünk az előváróba, vagyis a gipszelőbe. További fáradt és fájdalmas arcok. Kicsi gyermek papával, nagyobb papával, mankós középkorú férfi, egy dagadt kezű fiatal,akinek nagyon fájt, de várt...ügyesen.
Aztán betolnak mentős hordágyon egy öreg bácsit, székely kalapban, székely arccal. Nyugodt, türelmes. Mint a porcelánnal úgy bánnak vele. Ment az unokáját megnézni meséli a bácsi,és megcsúszott. Kibugyolálták a levegősínből, hatalmas a térde, el is tört a kalács. Ekkor már túl voltunk pár poénon teszem hozzá....Ahogy bejött a hordágy, meg a mentősök, a betegekkel együtt mindenki a bácsira figyelt,neki segített. A mentősök aztán már mindenkivel tárgyaltak, viccelődtek a bácsival, mellettem a mankós is csak úgy szórta a poénokat. A gyermekes apuka röhögve még rám is kacsintott. Mindenki laza volt. S persze mindezt a bácsi és a saját hangulatunk miatt. Mert a székelyek mindig próbálják menteni,ami menthető. Igaz ez az általános lelkiállapotra is. Nagyon élveztem,hogy kimozdulhattam ebbe a világba, mert ha teszem azt, súlyosabb a sérülés és kezelésre szorulok, abból is poént tudtak volna csinálni ,csak nekem. Mert a betegség sem nyávogás,meg pech, meg bánat, az is hozzánk tartozik!
Aztán mikor tényleg én kerültem volna sorra, magam elé akartam engedni a kicsi gyermeket a papával,meg a nagyobb gyermeket, sőt a mankós pasast is,hiszen én legalább lábra tudok állni rendesen, de nem engedték, mert a sorrend szent!...a rendelőben....hát mentem.
Az orvos magyar volt,meg az összes személyzet,sőt,az összes beteg is. Az EU-s biztosítási kártyámra sem volt szükség, igaz, nincs számítógépes rendszer,mint otthon.
A síelés legalább ennyire izgalmas volt,csak fél napra mentünk, szuper idő volt napsütéses. Aztán még tettem egy túrát hargitafürdőn, ami az egyik síközpont,de ott már nem síeltem ugye a térdem miatt. Sok volt a román, s séta közben őket hallván arra gondoltam, hogy most ők a turisták én pedig otthon vagyok. Mindent ami ott van a magyarok vagyis a székelyek hoztak létre, találták ki, építették ki,stb...Ők pedig csak jönnek átutazóba, esküszöm,az ember érzi mindez nem román. Ők csak fogyasztók,semmi más.Nagyon büszke voltam!!!
Az is eszembe jutott,hogy minden nehézsége ellenére ez az építész tervezői szakma,ez egy kincs!Ugyanis helyszínt mentem megnézni,fényképezni, nyaraló lesz ott. Csak arra gondoltam, milyen jó, hogy ez is a munkánk része. Egy tervezési feladat kezdete. Új helyeket megismerni, kirándulni, egyszerűen csak élvezni és felfedezni az ismeretlent, majd oda tervezni valami maradandót.
Hargitafürdőn jobbnál jobb panziók, és van egy csúcsszuper tubingcsúszópálya is, felvonóval. S persze mofetta, meg biatlonpálya,és jövő héten kezdődik a sítájfutó világbajnokság.
Aztán Szeredába visszafelé mégegy sípálya.