SPITAL-KÓRHÁZ

Ortopédia-Traumatológia.

A sors fintora,hogy majd 25éve sízek, és mégis egy picike pálya picike felvonójából léceket összegabalyasztva hullunk ki oldalra belőle. :)
Persze ott feküdtem tétlenül, s oly szerencsésen csavartam a lábam, hogy a gabalyodás ellenállt neki,így roppant is vagy hármat a térdemnél, na meg a kiáltás...:)
Lábra tudtam állni szerencsére, és nem tűnt oly súlyosnak az eset, még rá is sétáltam vagy 2órát. Ma elmentem megnézetni biztonságból.
Szerencsére semmi komoly csak rándulás,de most már nem is ez a lényeg, hanem az egész hely hangulata, amúgy 2hétig nem célszerű síelnem,amit nagyon nehezen fogok kibírni!:)
Szóval a kórház. Fent van amúgy a dombtetőn,ez a megyei. Sima járóbeteg rendelésre mentem, ide hozzák a sürgősségi beteget is. Az otthonihoz hasonló belső design, tök egyforma,csak a színe más. Rengeteg ember volt, és futószalagon ment a vizsgálás ugye, sok törött csont,fájdalmas arcok,stb. Látszott, sokan már türelmetlenek, volt aki reggel 8tól várt, én mondjuk 1órakor érkeztem, így sikerült 3kor sorra kerülni,szóval nem volt vészes.
Figyeltem az embereket,mint mindig. Csendben, hogy észre sem vették, így szoktam. Figyelek, tanulok és értékelek. Jegyzek. Arcokat, emlékeket, szavakat. Nem rossz dolog. Nyitott könyv a világról.
Akit kérdezek, készségesen válaszol. Nyugodtak. Elfogadják,hogy ez van, nem háborodnak fel a sor miatt, nem szidják az orvost, és nem hőbörögnek, ha valaki esetleg soron kívül megy. Egy idő után csak megszólítanak. Jött egy kislány a papájával, az arcán nagyon látszott hogy fáj, a keze sérült meg. De türelmesen ül,vár, nem nyávog, ugyanígy a többi kicsi gyermek is.
Az ő papája szólított le. Elmesélte mi a helyzet, kérdezte mióta várok, stb.
Egy fiatal pár mosolyog rám, türelemre int, gondosan mindenki figyel arra, ki jött előbb, ki az aki törött bármivel jön vissza röntgennel, azt előre is engedik.
Továbbra is nyugodt csönd. Akik régebb óta együtt várakoznak, miután végeznek, érdeklődnek egymás felől. Mi volt, lett-e gipsz, hogy érzi magát, gyógyuljon akkor meg,stb...
Aztán utolsó csapatként hatan vagy heten bemegyünk az előváróba, vagyis a gipszelőbe. További fáradt és fájdalmas arcok. Kicsi gyermek papával, nagyobb papával, mankós középkorú férfi, egy dagadt kezű fiatal,akinek nagyon fájt, de várt...ügyesen.
Aztán betolnak mentős hordágyon egy öreg bácsit, székely kalapban, székely arccal. Nyugodt, türelmes. Mint a porcelánnal úgy bánnak vele. Ment az unokáját megnézni meséli a bácsi,és megcsúszott. Kibugyolálták a levegősínből, hatalmas a térde, el is tört a kalács. Ekkor már túl voltunk pár poénon teszem hozzá....Ahogy bejött a hordágy, meg a mentősök, a betegekkel együtt mindenki a bácsira figyelt,neki segített. A mentősök aztán már mindenkivel tárgyaltak, viccelődtek a bácsival, mellettem a mankós is csak úgy szórta a poénokat. A gyermekes apuka röhögve még rám is kacsintott. Mindenki laza volt. S persze mindezt a bácsi és a saját hangulatunk miatt. Mert a székelyek mindig próbálják menteni,ami menthető. Igaz ez az általános lelkiállapotra is. Nagyon élveztem,hogy kimozdulhattam ebbe a világba, mert ha teszem azt, súlyosabb a sérülés és kezelésre szorulok, abból is poént tudtak volna csinálni ,csak nekem. Mert a betegség sem nyávogás,meg pech, meg bánat, az is hozzánk tartozik!
Aztán mikor tényleg én kerültem volna sorra, magam elé akartam engedni a kicsi gyermeket a papával,meg a nagyobb gyermeket, sőt a mankós pasast is,hiszen én legalább lábra tudok állni rendesen, de nem engedték, mert a sorrend szent!...a rendelőben....hát mentem.
Az orvos magyar volt,meg az összes személyzet,sőt,az összes beteg is. Az EU-s biztosítási kártyámra sem volt szükség, igaz, nincs számítógépes rendszer,mint otthon.
A síelés legalább ennyire izgalmas volt,csak fél napra mentünk, szuper idő volt napsütéses. Aztán még tettem egy túrát hargitafürdőn, ami az egyik síközpont,de ott már nem síeltem ugye a térdem miatt. Sok volt a román, s séta közben őket hallván arra gondoltam, hogy most ők a turisták én pedig otthon vagyok. Mindent ami ott van a magyarok vagyis a székelyek hoztak létre, találták ki, építették ki,stb...Ők pedig csak jönnek átutazóba, esküszöm,az ember érzi mindez nem román. Ők csak fogyasztók,semmi más.Nagyon büszke voltam!!!
Az is eszembe jutott,hogy minden nehézsége ellenére ez az építész tervezői szakma,ez egy kincs!Ugyanis helyszínt mentem megnézni,fényképezni, nyaraló lesz ott. Csak arra gondoltam, milyen jó, hogy ez is a munkánk része. Egy tervezési feladat kezdete. Új helyeket megismerni, kirándulni, egyszerűen csak élvezni és felfedezni az ismeretlent, majd oda tervezni valami maradandót.
Hargitafürdőn jobbnál jobb panziók, és van egy csúcsszuper tubingcsúszópálya is, felvonóval. S persze mofetta, meg biatlonpálya,és jövő héten kezdődik a sítájfutó világbajnokság.
Aztán Szeredába visszafelé mégegy sípálya.