Igen, ez is eljött. Mikor tavaly júniusban idejöttem nem gondoltam volna, hogy még április közepén is a székely járdákat koptatom.
A Fodor-ház ahol laktam ezelőtt azért volt nagyon jó hely, mert gyakran cserélődtek ott az emberek, szállóvendégek,csoportok, rengeteg sok mindenkit ismertem meg. Ha most megkérdezné tőlem valaki melyik szálláshelyem volt a kedvesebb a Fodor-ház nyerne a belvárosi szobával szemben. Utóbbi ugyan kényelmesebb, de előbbi nagyobb élmény volt,ez kétségtelen.
Egy nap ott találkoztam egy magyarországi építésszel, aki a házat irányító pap vendége volt. Először azzal loptam be magam a szívébe hogy itt dolgozom, utána pedig azzal, hogy egykori főnökeimet milyen jól ismeri ,s nahát milyen kicsi a világ!
Ő azt mondta nekem, hogy igazán akkor lehet megismerni egy adott nép vagy közösség, jelen esetben pedig az erdélyiek és azon belül a székelyek életét, gondolkodását, érzéseit főleg nekünk magyarországiaknak, ha élünk és létezünk közöttük bizonyos ideig. Ez pedig nem azt jelenti, hogy turisták voltunk 1hétig, és ettől kezdve tudjuk mi az ábra. Nagyon megfogott ez a pár szó, vagyis "ha élünk benne".
Nem állítom hogy ennyi idő után ismerem itt az életet,az embereket, egyet tudok, nagyon sok mindent megértettem. S nem csak róluk, akiknek magyar az anyanyelve, ugyanazt az irodalmat tanulják, ugyanúgy megszenvednek igéink ragozásával az iskolában, ugyanazt a zászlót lobogtatják, ugyanazt a himnuszt danolják. Általuk megértettem végleg a saját gyökereimet, hová tartozom, s hogy mi a legfontosabb. S az is lehet,sőt, biztos vagyok benne, ha mondjuk elmegyek ugyanígy Európa bármely más országába dolgozni, akkor nem fogom ugyanígy megérteni, mert egyszerűen nem lehet!
Ha megnézzük a Nagy Magyarország térképet hogyan is csatoltak szét minket annak idején, szó szerint belülről kicsíptek egy darabot, vagyis Magyarországot. Jó kérdés, ha egy testből kivesznek egy részt melyik darab marad életképesebb? A kibányászott belső, vagy ami megmaradt lukasan? Így hát nem is szemezgetem tovább e témát, mert ebben a kérdésben minden benne van!
Az igazság, hogy végre megint egyetemista tinédzsernek éreztem magam, mikor elkezdtem tervezni azt a bizonyos kis házat. Ugyanazt a lelkesedést, energiát éreztem, s pont ugyanabban a ritmusban. Visszakaptam, amit régebben a sok hajtás kiölt belőlem, s megint él bennem az a hit, ami miatt kicsi korom óta építésznek készültem. A java pedig még csak most kezdődik, ezt biztosan tudom.
Éppen egy jó kis séta után írok most, melyet kötelességtől és határidőktől mentesen töltöttem el. Felemelő érzés volt főleg így, készülve megint a nagy útra.
Hogy lesz -e folytatás? Visszajövök-e még? Ebben a szerepben ahogyan most itt voltam, biztosan nem. Hogy másképp lesz-e, azt csak a Gondviselés tudja, én pedig kíváncsian várom mi és hogyan fog alakulni a jövőben!
Az is jó kérdés mi lesz ezzel a bloggal? Most biztosan befejeződik egy időre. Egy fejezet véget ért, de kezdődik újabb helyette, igaz-e? Az is lehet így marad meg az örökkévalóságnak, ezzel az utolsó bejegyzéssel.
Mindenesetre házaim fognak megépülni itt Székelyföldön a Hargita szívében!
Búcsúzom a székelyekkel:
A székely és a fia fát vágnak. Egyszer csak a fiú véletlenül levágja az apja egyik lábát a baltával.
Mire a székely:
- Édes fiam még egy ilyen és seggberúglak!
Illetve egy tipikus székely vs. magyarországi összeállítással:
A Fodor-ház ahol laktam ezelőtt azért volt nagyon jó hely, mert gyakran cserélődtek ott az emberek, szállóvendégek,csoportok, rengeteg sok mindenkit ismertem meg. Ha most megkérdezné tőlem valaki melyik szálláshelyem volt a kedvesebb a Fodor-ház nyerne a belvárosi szobával szemben. Utóbbi ugyan kényelmesebb, de előbbi nagyobb élmény volt,ez kétségtelen.
Egy nap ott találkoztam egy magyarországi építésszel, aki a házat irányító pap vendége volt. Először azzal loptam be magam a szívébe hogy itt dolgozom, utána pedig azzal, hogy egykori főnökeimet milyen jól ismeri ,s nahát milyen kicsi a világ!
Ő azt mondta nekem, hogy igazán akkor lehet megismerni egy adott nép vagy közösség, jelen esetben pedig az erdélyiek és azon belül a székelyek életét, gondolkodását, érzéseit főleg nekünk magyarországiaknak, ha élünk és létezünk közöttük bizonyos ideig. Ez pedig nem azt jelenti, hogy turisták voltunk 1hétig, és ettől kezdve tudjuk mi az ábra. Nagyon megfogott ez a pár szó, vagyis "ha élünk benne".
Nem állítom hogy ennyi idő után ismerem itt az életet,az embereket, egyet tudok, nagyon sok mindent megértettem. S nem csak róluk, akiknek magyar az anyanyelve, ugyanazt az irodalmat tanulják, ugyanúgy megszenvednek igéink ragozásával az iskolában, ugyanazt a zászlót lobogtatják, ugyanazt a himnuszt danolják. Általuk megértettem végleg a saját gyökereimet, hová tartozom, s hogy mi a legfontosabb. S az is lehet,sőt, biztos vagyok benne, ha mondjuk elmegyek ugyanígy Európa bármely más országába dolgozni, akkor nem fogom ugyanígy megérteni, mert egyszerűen nem lehet!
Ha megnézzük a Nagy Magyarország térképet hogyan is csatoltak szét minket annak idején, szó szerint belülről kicsíptek egy darabot, vagyis Magyarországot. Jó kérdés, ha egy testből kivesznek egy részt melyik darab marad életképesebb? A kibányászott belső, vagy ami megmaradt lukasan? Így hát nem is szemezgetem tovább e témát, mert ebben a kérdésben minden benne van!
Az igazság, hogy végre megint egyetemista tinédzsernek éreztem magam, mikor elkezdtem tervezni azt a bizonyos kis házat. Ugyanazt a lelkesedést, energiát éreztem, s pont ugyanabban a ritmusban. Visszakaptam, amit régebben a sok hajtás kiölt belőlem, s megint él bennem az a hit, ami miatt kicsi korom óta építésznek készültem. A java pedig még csak most kezdődik, ezt biztosan tudom.
Éppen egy jó kis séta után írok most, melyet kötelességtől és határidőktől mentesen töltöttem el. Felemelő érzés volt főleg így, készülve megint a nagy útra.
Hogy lesz -e folytatás? Visszajövök-e még? Ebben a szerepben ahogyan most itt voltam, biztosan nem. Hogy másképp lesz-e, azt csak a Gondviselés tudja, én pedig kíváncsian várom mi és hogyan fog alakulni a jövőben!
Az is jó kérdés mi lesz ezzel a bloggal? Most biztosan befejeződik egy időre. Egy fejezet véget ért, de kezdődik újabb helyette, igaz-e? Az is lehet így marad meg az örökkévalóságnak, ezzel az utolsó bejegyzéssel.
Mindenesetre házaim fognak megépülni itt Székelyföldön a Hargita szívében!
Búcsúzom a székelyekkel:
A székely és a fia fát vágnak. Egyszer csak a fiú véletlenül levágja az apja egyik lábát a baltával.
Mire a székely:
- Édes fiam még egy ilyen és seggberúglak!
Illetve egy tipikus székely vs. magyarországi összeállítással:
jó volt ezt a Blogot olvasni :) tettszett :)
VálaszTörlés