nyugdíjasnak vélem, látszik nem siet sehová.
Bambulva várjuk induljon a villamos,
a kedves napszemüveges vezető lassan meg is érkezik,
indulásra kész, ekkor ér be a másik vágányra,
a másik.
Elkezdenek beszélgetni, hogy cseréljenek-e, meg jól megy-e, meg minek ütközik neki és minek nem,
majd jön egy sárgamellényes is a vezetőfülkéhez, s megtárgyalják ez a villamos nem megy tovább,
a kedves napszemüveges kiszól, hogy a másik szerelvény indul,sajnos...
Mindenki tisztában van vele, hogy műszaki hiba,
mindezek ellenére
a fészekhajú az alábbiak szerint, fennhangon, mérgesen:
- Hova menjünk? És mégis a másik mikor fog indulni? Három óra múlva?
Hogy valakinek ez legyen az egyetlen és legnagyobb problémája, ráadásul ennek hangot is adjon,
ráadásul ok nélkül...
Aztán felszállt egy nő babakocsival,benne a gyerek. A férfiak ülve végignézték,ahogy felszenvedi a csomagot a három lépcsőn, majd,
egy férfi ült az egyik babakocsis helyen én a másik,
szerintem nem nehéz kitalálni, ki adta át a helyét...
Pedig süt a nap és tavasz van,
és mint tudjuk ilyenkor meg is bolondulunk.
Egyik délután az Andrássyn sétáltam, azzal szórakoztam, hogy elkaptam az emberek tekintetét, a szemükbe néztem, figyeltem, hogy reagálnak erre.
Volt köztük fáradt fiatal nő kis rosszkedvvel, japán turisták mosolygós arccal, büszke-felszabadult fiatalok a tavaszt élvezve, volt egy olyan férfi aki érezhetően nem találja önmagát, mert erősen kerülte a tekintetem...
Találkoztam rózsaszín divatbiciklistával, szoknyában vállvetős táskával zenével a fülében,
boldog és boldogtalannak tűnő egyénekkel,
Öreg nénikkel kávét szürcsölgetve a földalatti lépcsőjénél,
és egy meglehetősen izgatott, farmeros-makkoscipős-fehér inges-zakós 40essel a Liszt Ferenc téren az egyik szobornál, biztos randevúra várt...
Próbáltam felfelé tekinteni aztán, ellesni a részleteket a házakon. Azokat a részleteket, amelyekre manapság nem vagyunk fogékonyak, de megálmodni sem tudjuk őket. Közben az jutott eszembe, hogy a szuper amerikai filmekben gyakori az a jelenet, mikor a főhős egyedül bandukol pl. New York utcáin,
Körülötte ezer meg ezer ember halad tömegben, bambulva előre, a főhős pedig szomorkásan vagy éppen ballonkabátot libegtetve Dior-os szatyrokkal a kezében megy. Ez forog percekig,
jobbnál jobb slágerekkel kísérve...
Az igazság, hogy ez tényleg így van.. Csak elég végigmenni az Andrássyn, ugyanez történik.
Aztán benéztem a Bazilikába, merthogy számomra az ilyen jellegű szakrális terek különös hatással bírnak. Egyszer Grúziában a Kaukázus elővonulataiban fent vagy 2000m magasan egy kis kőből épített kolostorban éreztem először "bántó ürességet", mondom ezt idézőjelben, mert fantasztikus élmény volt, hogy ott álltam bent az ortodox térben, és földbe gyökeredzett a lábam, nem engedett tovább. S nem volt egyetlen gondolat sem a fejemben. Üres volt, és éreztem végre a benső békém diktál, ugyanakkor furcsa is volt, mert ijesztő volt az érzés és küzdeni akartam ellene. Erősen akartam gondolni valamire, de nem ment....
Máskor meg a római Pantheon "lukas" kupolája ragadott magával, amit azelőtt csak képekben és építészettörténeti tanulmányaim során láttam. Megdöbbentő volt a valós hatás, s persze maga a gondolat, ahogy ez az épület létrejött. Nem sokkal ezután nem a Szent Péter, hanem a Szent Pál katedrális a Vatikánban lepett meg igazán. Egy varázslatos kerengős előkert, ahol árkádokon haladunk keresztül megdöbbentő magasságok alatt. Majd jön az "eldugott" katedrális, a sötét, kivilágítatlan tereivel, a belső tér élményével, és a csöppnyi bevilágító ablakokkal. Ha azt mondták volna ott kell maradnom egy időre mert nincs más választásom nem haboztam volna. A harmadik Csíkszeredában volt Makovecz angyalos templomában. Régen nagyon nem szerettem. Szó szerint lenni kellett benne ahhoz, hogy megértsem a benne rejlő gondolatot. S végül a legfrissebb Ciprus szigetén , ahol a főváros szó szerint "el van felezve", déli része Ciprushoz tartozik, míg az északi török fennhatóság alatt áll.Van egy határ az utca közepén, ahol ellenőriznek és pecsételnek. A török oldalon betértünk egy gyönyörű mecsetbe, amely hófehér belülről, és min. 4-5 emeletnyi magas, csak a szerkezet látszik, bútor nincs benne ugye, csak egy összefüggő hatalmas szőnyeg .
S az ilyen típusú terek bizony ettől fantasztikusak. Kívülről nem is gondolnánk mit jelent....
A tavasz a szerelmi megújúlás ideje is egyben,
nekem is végigpörgött a fejemben eddigi életem összes története.
Sokszor gondolok arra, miért történtek velem a dolgok úgy ahogy,
ez van mikor elkeserít van mikor boldoggá tesz.
Ilyenkor tényleg jobb sétálni egyet az Andrássyn vagy bárhol,
s keresni az emberek tekintetét..
Grúzia
Ciprus
Bambulva várjuk induljon a villamos,
a kedves napszemüveges vezető lassan meg is érkezik,
indulásra kész, ekkor ér be a másik vágányra,
a másik.
Elkezdenek beszélgetni, hogy cseréljenek-e, meg jól megy-e, meg minek ütközik neki és minek nem,
majd jön egy sárgamellényes is a vezetőfülkéhez, s megtárgyalják ez a villamos nem megy tovább,
a kedves napszemüveges kiszól, hogy a másik szerelvény indul,sajnos...
Mindenki tisztában van vele, hogy műszaki hiba,
mindezek ellenére
a fészekhajú az alábbiak szerint, fennhangon, mérgesen:
- Hova menjünk? És mégis a másik mikor fog indulni? Három óra múlva?
Hogy valakinek ez legyen az egyetlen és legnagyobb problémája, ráadásul ennek hangot is adjon,
ráadásul ok nélkül...
Aztán felszállt egy nő babakocsival,benne a gyerek. A férfiak ülve végignézték,ahogy felszenvedi a csomagot a három lépcsőn, majd,
egy férfi ült az egyik babakocsis helyen én a másik,
szerintem nem nehéz kitalálni, ki adta át a helyét...
Pedig süt a nap és tavasz van,
és mint tudjuk ilyenkor meg is bolondulunk.
Egyik délután az Andrássyn sétáltam, azzal szórakoztam, hogy elkaptam az emberek tekintetét, a szemükbe néztem, figyeltem, hogy reagálnak erre.
Volt köztük fáradt fiatal nő kis rosszkedvvel, japán turisták mosolygós arccal, büszke-felszabadult fiatalok a tavaszt élvezve, volt egy olyan férfi aki érezhetően nem találja önmagát, mert erősen kerülte a tekintetem...
Találkoztam rózsaszín divatbiciklistával, szoknyában vállvetős táskával zenével a fülében,
boldog és boldogtalannak tűnő egyénekkel,
Öreg nénikkel kávét szürcsölgetve a földalatti lépcsőjénél,
és egy meglehetősen izgatott, farmeros-makkoscipős-fehér inges-zakós 40essel a Liszt Ferenc téren az egyik szobornál, biztos randevúra várt...
Próbáltam felfelé tekinteni aztán, ellesni a részleteket a házakon. Azokat a részleteket, amelyekre manapság nem vagyunk fogékonyak, de megálmodni sem tudjuk őket. Közben az jutott eszembe, hogy a szuper amerikai filmekben gyakori az a jelenet, mikor a főhős egyedül bandukol pl. New York utcáin,
Körülötte ezer meg ezer ember halad tömegben, bambulva előre, a főhős pedig szomorkásan vagy éppen ballonkabátot libegtetve Dior-os szatyrokkal a kezében megy. Ez forog percekig,
jobbnál jobb slágerekkel kísérve...
Az igazság, hogy ez tényleg így van.. Csak elég végigmenni az Andrássyn, ugyanez történik.
Aztán benéztem a Bazilikába, merthogy számomra az ilyen jellegű szakrális terek különös hatással bírnak. Egyszer Grúziában a Kaukázus elővonulataiban fent vagy 2000m magasan egy kis kőből épített kolostorban éreztem először "bántó ürességet", mondom ezt idézőjelben, mert fantasztikus élmény volt, hogy ott álltam bent az ortodox térben, és földbe gyökeredzett a lábam, nem engedett tovább. S nem volt egyetlen gondolat sem a fejemben. Üres volt, és éreztem végre a benső békém diktál, ugyanakkor furcsa is volt, mert ijesztő volt az érzés és küzdeni akartam ellene. Erősen akartam gondolni valamire, de nem ment....
Máskor meg a római Pantheon "lukas" kupolája ragadott magával, amit azelőtt csak képekben és építészettörténeti tanulmányaim során láttam. Megdöbbentő volt a valós hatás, s persze maga a gondolat, ahogy ez az épület létrejött. Nem sokkal ezután nem a Szent Péter, hanem a Szent Pál katedrális a Vatikánban lepett meg igazán. Egy varázslatos kerengős előkert, ahol árkádokon haladunk keresztül megdöbbentő magasságok alatt. Majd jön az "eldugott" katedrális, a sötét, kivilágítatlan tereivel, a belső tér élményével, és a csöppnyi bevilágító ablakokkal. Ha azt mondták volna ott kell maradnom egy időre mert nincs más választásom nem haboztam volna. A harmadik Csíkszeredában volt Makovecz angyalos templomában. Régen nagyon nem szerettem. Szó szerint lenni kellett benne ahhoz, hogy megértsem a benne rejlő gondolatot. S végül a legfrissebb Ciprus szigetén , ahol a főváros szó szerint "el van felezve", déli része Ciprushoz tartozik, míg az északi török fennhatóság alatt áll.Van egy határ az utca közepén, ahol ellenőriznek és pecsételnek. A török oldalon betértünk egy gyönyörű mecsetbe, amely hófehér belülről, és min. 4-5 emeletnyi magas, csak a szerkezet látszik, bútor nincs benne ugye, csak egy összefüggő hatalmas szőnyeg .
S az ilyen típusú terek bizony ettől fantasztikusak. Kívülről nem is gondolnánk mit jelent....
A tavasz a szerelmi megújúlás ideje is egyben,
nekem is végigpörgött a fejemben eddigi életem összes története.
Sokszor gondolok arra, miért történtek velem a dolgok úgy ahogy,
ez van mikor elkeserít van mikor boldoggá tesz.
Ilyenkor tényleg jobb sétálni egyet az Andrássyn vagy bárhol,
s keresni az emberek tekintetét..
Grúzia
Ciprus
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése