...ahol Aphrodité partra szállt a habokból a legendák szerint.
Én már elég sok helyen fürödtem a Földközi-tengerben, meg a tengerentúlon is Floridában és a Mexikói-öbölben, s a Vörös-tengerben s a Fekete-tengerben is, de ilyen nyugodt partot, tiszta égszínkék langyos vizet tele korallos sziklákkal, halakkal, növényekkel, nos, én még nem láttam. S az idő kellemes, ugyan nagyon meleg van, de ugye a magas páratartalom miatt sokkal jobban viselhető és a szellő is kellette magát.
Az teljesen egyértelmű hogy Ciprus gyönyörű, és fantasztikus a hegyvidék a maga ortodox kolostoraival, de mégis a legérdekesebb, hogy az ember eltölt egy bizonyos időt egy bizonyos szállodában meg annak az öblében fürdik-napozik, s ezalatt az idő alatt nap mint nap találkozik ugyanazokkal az arcokkal, emberekkel, akikkel aztán soha többet az életben nem fog találkozni.
Valahogy úgy van ez, hogy a legtöbb vendég ugyanarra a nyugágyra fekszik nap mint nap, így előbb utóbb meglesznek a tengerparti-szomszédok, az étteremben is ugyanahhoz az asztalhoz ülnek, így ott is lesznek asztalszomszédok. Egy idő után ismerjük a gesztusaikat, rezdüléseiket úgy,hogy soha nem is beszéltünk velük, aztán eltérő időkben mindenki hazarepül a saját kis hazájába, és tényleg soha többet nem látjuk egymást viszont.. Ez szerintem igen érdekes dolog!
A legtöbb vendég angol és orosz volt, valamint skandináv és holland, elenyésző számban német, spanyol, illetve magyar.
Legkedvesebb barátunk egy orosz 3év körüli gyermek, Misa lett. Úgy figyeltünk fel rá egyik este az étteremben, hogy hatalmas plüsskutya hevert az asztalukon, másnap egy strandos Plutókutya, ugyanezen nap este anyja és nagyanyja kért vodkát az étteremben, megkapták,megkóstolták, fintorogtak egyet, és nem itták meg...hiába...Ciprus nem Oroszország..egyébként az érdekes, hogy általában az oroszok kis családi csapatokban voltak anyuka és a gyermekek, valamint nagymama vagy nagyszülők. Férjet, apát vajmi keveset láttunk. Találgattunk , vajon miért lehet ez, de őszinte legyek nem sikerült rájönnünk. Viszont hihetetlen tartás, erő és büszkeség van az orosz asszonyokban, elképesztő méltósággal büszkék származásukra és vallásukra. Öröm volt nézni őket, az ember szinte erőre kap és önbizalmat nyer. Szóval Misa.... rendszerint egy oroszlános mini ordítással köszönt mindenkire úgy, hogy az ember nem tudott rá haragudni. Mire édesanyja rögtön rászólt, a gyermek el is hallgatott... Minden egyes reggel lehetett tudni a reggelinél hogy ő közeledik, mert látványosan csattogott a lábánál másfélszer nagyobb papucsában.. Egy idő után barátokra lelt bennünk, mert sosem morogtunk rá, néztünk rá csúnyán, vagy visszakoztunk. Mosolyogtunk, köszöntünk neki, kedveltük. Olyan kis csibész gyermek, akin látszik komoly kis egyéniség, tele csintalansággal. Szóval pár nap múlva már nem csak oroszlános vakkantást, meg nyelve nyújtogatását kaptuk, hanem kis kedves mosolyt is, s a tényt hogy bárhol akadtunk össze vele, észre is vett minket.
Aztán volt egy feltűnően egyedi német férfi páros, egyikük vak. A látó mindig végigvezette a svédasztalnál a vakot, és sorban megtárgyalták mi a választék, néha bele is kóstoltak, így állították össze a vak vacsoráját. Közben vigyorogtak, mosolyogtak. Volt valami közvetlenség bennük, s az ember csak azon gondolkodott, mennyire furcsa, hogy az egészséges szörnyűnek és szerencsétlennek látja a fogyatékos világát, holott mi is mennyivel szegényebbek vagyunk, mert nem tudjuk úgy érzékelni és élvezni a világot ahogy ők. Egyik este már sötét volt, és a szemünk láttára buktak majdnem orra mert egy betontömbbe botlottak, teljesen egyszerre, teljesen azonos mozdulatokkal, és teljesen egyformán röhögve saját bénaságukon...mi is röhögtünk.
Na és akkor volt egy skandináv mozgássérült csoport is, felnőttekből állt, szerintem svédek lehettek,mert az egyik férfi kiköpött viking volt. Mindegyik beteggel volt egy rokon, illetve egy sereg segítő a csapatban. Speciális székeket hoztak, és azon vitték be őket a tengerbe. Szintén a már megszokott közvetlenséggel, közben vihorásztak, viccelődtek. Komolyan mondom az ilyen dolgokat látva az ember nem sajnálkozik, hogy mozgássérültek vagy betegek, hanem örömmel látja a mosolyt és jókedvet az arcukon csak mert a tengerben fürödhetnek. Ez az élmény szinte kárpótolja őket a nehéz mindennapokért, a fájdalmakért, s be kell valljam őszintén, mi "egészségesek" is ugyanígy vagyunk ezzel. A fájdalmainkért és a nehéz mindennapokért kárpótol minket az ilyen nyaralás élménye. Ergo valahogy ezen a ciprisi tengerparton egyenlőek lettünk mind, itt már a víz az úr, melyben mindannyian bármilyen állapotban kicsi kis porszemek vagyunk.
S akkor nem hagyhatom említés nélkül az angol nyaraló tömeget. A turisták nagyobbik részét ők alkotják. Amivel nem is lenne semmi gond. Csak hát olyan kifinomult népségnek tartják magukat, meg olyan különcnek a maguk kis külön szigetükkel szerintük, ehhez képest iszonyú mennyiségű ételt képesek magukba borítani, iszonyú mennyiségű túlsúlyokkal küszködve és furcsa előnytelen stílusban öltözködve kiemelve legrosszabb adottságaikat. Őszintén szólva mi csak "Tesco-disznóknak" neveztük őket,:)). Persze leginkább rajtuk lehetett látni az all-inclusive karszalagokat. Hozzátenném, hogy a magas páratartalom miatt egy hozzánk hasonló "éghajlatú" európai embernek egyszerűen alig van étvágya, mi sokkal kevesebbet ettünk mint itthon, ehhez képest az angolok folyton púposra pakolt tányérokból ettek... Én ezt nem értem..:)
Azon is gondolkodtam, milyen érzés lehet, hogy bárhová megy az ember a világon, amit mond,megértik a legtöbb országban, mert az övé világnyelv. Persze az nem rossz, hogy megérteti magát idegenben, de azért az nem olyan jó, hogy bármit mond a többi turista is érti, hiszen legtöbbje beszéli az angolt.... Én néha élvezem, hogy senki sem érti a magyart,meg amiket beszélünk. S a legsuttyóbb brit is megérteti magát, míg idehaza aki képtelen nyelveket tanulni, az sajnos meg is van lőve külföldön.
Aranyosak voltak azért a kis duci angol kölykök, tökéletes kis angol kiejtéssel ami nekünk sosem lesz, meg a tejfelszőke északi gyermekek sötét napszemüvegben, a kis vagány, életrevaló orosz csemeték, s az angolok pedig szerintem egyáltalán nem úriasak, se nem "sir"-ök, s az is teljesen tipikusan különcködés hogy ők tükrözve közlekednek az utakon pedig teljesen logikátlan a bal oldali sebességváltó , hiszen a legtöbb ember jobbkezes, amúgy Cipruson is baloldali közlekedés van.
Szóval egy többnációs keverék egy ilyen kellemes kis tengerpart, élvezetes dolog hogy egy helyre elég elutazni több kultúra megismeréséhez, s az is érdekes, ciprusikat itt nem igazán láttunk, persze ez lehet azért is, mert a városközpont 2km-re volt tőlünk,s a miénken kívül számos tengerpart volt még.
S persze az is elég érdekes, hogy már első nap feltűnt nekünk az egyik pincérleányzó, hogy olyan nagyon tipikusan magyar vonásai vannak...ráfaragtunk, magyar volt. Kiderült vannak többen is, utána bele is trafáltunk a tippeléssel, nem volt nehéz kiszúrni a pincérek között a többi magyar hölgyet, gyakorlatos főiskolások Cipruson fél évig..Sokkal szebben mosolyogtak mint bármelyik másik pincér a teremben.
Hiába Európa az Európa, páratlanul sokszínű, de azért nem lennék kis disznó angol...:))
Azt is észrevettem, hogy jó volt hazaindulni 10 nap után, de mégis nehéz volt megérkezni Ferihegyre....ugyanakkor érdekes, hogy mikor székelyföldről jártam oda- vissza, azokban az utazásokban volt valami természetes..hogy miért? mert magyar földről magyar földre mentem...ezt a különbséget Európában hely és hely között most ismertem fel először...s azt hogy mi az igazi otthon...ahol az ENYÉM AZ ANYANYELV!
Én már elég sok helyen fürödtem a Földközi-tengerben, meg a tengerentúlon is Floridában és a Mexikói-öbölben, s a Vörös-tengerben s a Fekete-tengerben is, de ilyen nyugodt partot, tiszta égszínkék langyos vizet tele korallos sziklákkal, halakkal, növényekkel, nos, én még nem láttam. S az idő kellemes, ugyan nagyon meleg van, de ugye a magas páratartalom miatt sokkal jobban viselhető és a szellő is kellette magát.
Az teljesen egyértelmű hogy Ciprus gyönyörű, és fantasztikus a hegyvidék a maga ortodox kolostoraival, de mégis a legérdekesebb, hogy az ember eltölt egy bizonyos időt egy bizonyos szállodában meg annak az öblében fürdik-napozik, s ezalatt az idő alatt nap mint nap találkozik ugyanazokkal az arcokkal, emberekkel, akikkel aztán soha többet az életben nem fog találkozni.
Valahogy úgy van ez, hogy a legtöbb vendég ugyanarra a nyugágyra fekszik nap mint nap, így előbb utóbb meglesznek a tengerparti-szomszédok, az étteremben is ugyanahhoz az asztalhoz ülnek, így ott is lesznek asztalszomszédok. Egy idő után ismerjük a gesztusaikat, rezdüléseiket úgy,hogy soha nem is beszéltünk velük, aztán eltérő időkben mindenki hazarepül a saját kis hazájába, és tényleg soha többet nem látjuk egymást viszont.. Ez szerintem igen érdekes dolog!
A legtöbb vendég angol és orosz volt, valamint skandináv és holland, elenyésző számban német, spanyol, illetve magyar.
Legkedvesebb barátunk egy orosz 3év körüli gyermek, Misa lett. Úgy figyeltünk fel rá egyik este az étteremben, hogy hatalmas plüsskutya hevert az asztalukon, másnap egy strandos Plutókutya, ugyanezen nap este anyja és nagyanyja kért vodkát az étteremben, megkapták,megkóstolták, fintorogtak egyet, és nem itták meg...hiába...Ciprus nem Oroszország..egyébként az érdekes, hogy általában az oroszok kis családi csapatokban voltak anyuka és a gyermekek, valamint nagymama vagy nagyszülők. Férjet, apát vajmi keveset láttunk. Találgattunk , vajon miért lehet ez, de őszinte legyek nem sikerült rájönnünk. Viszont hihetetlen tartás, erő és büszkeség van az orosz asszonyokban, elképesztő méltósággal büszkék származásukra és vallásukra. Öröm volt nézni őket, az ember szinte erőre kap és önbizalmat nyer. Szóval Misa.... rendszerint egy oroszlános mini ordítással köszönt mindenkire úgy, hogy az ember nem tudott rá haragudni. Mire édesanyja rögtön rászólt, a gyermek el is hallgatott... Minden egyes reggel lehetett tudni a reggelinél hogy ő közeledik, mert látványosan csattogott a lábánál másfélszer nagyobb papucsában.. Egy idő után barátokra lelt bennünk, mert sosem morogtunk rá, néztünk rá csúnyán, vagy visszakoztunk. Mosolyogtunk, köszöntünk neki, kedveltük. Olyan kis csibész gyermek, akin látszik komoly kis egyéniség, tele csintalansággal. Szóval pár nap múlva már nem csak oroszlános vakkantást, meg nyelve nyújtogatását kaptuk, hanem kis kedves mosolyt is, s a tényt hogy bárhol akadtunk össze vele, észre is vett minket.
Aztán volt egy feltűnően egyedi német férfi páros, egyikük vak. A látó mindig végigvezette a svédasztalnál a vakot, és sorban megtárgyalták mi a választék, néha bele is kóstoltak, így állították össze a vak vacsoráját. Közben vigyorogtak, mosolyogtak. Volt valami közvetlenség bennük, s az ember csak azon gondolkodott, mennyire furcsa, hogy az egészséges szörnyűnek és szerencsétlennek látja a fogyatékos világát, holott mi is mennyivel szegényebbek vagyunk, mert nem tudjuk úgy érzékelni és élvezni a világot ahogy ők. Egyik este már sötét volt, és a szemünk láttára buktak majdnem orra mert egy betontömbbe botlottak, teljesen egyszerre, teljesen azonos mozdulatokkal, és teljesen egyformán röhögve saját bénaságukon...mi is röhögtünk.
Na és akkor volt egy skandináv mozgássérült csoport is, felnőttekből állt, szerintem svédek lehettek,mert az egyik férfi kiköpött viking volt. Mindegyik beteggel volt egy rokon, illetve egy sereg segítő a csapatban. Speciális székeket hoztak, és azon vitték be őket a tengerbe. Szintén a már megszokott közvetlenséggel, közben vihorásztak, viccelődtek. Komolyan mondom az ilyen dolgokat látva az ember nem sajnálkozik, hogy mozgássérültek vagy betegek, hanem örömmel látja a mosolyt és jókedvet az arcukon csak mert a tengerben fürödhetnek. Ez az élmény szinte kárpótolja őket a nehéz mindennapokért, a fájdalmakért, s be kell valljam őszintén, mi "egészségesek" is ugyanígy vagyunk ezzel. A fájdalmainkért és a nehéz mindennapokért kárpótol minket az ilyen nyaralás élménye. Ergo valahogy ezen a ciprisi tengerparton egyenlőek lettünk mind, itt már a víz az úr, melyben mindannyian bármilyen állapotban kicsi kis porszemek vagyunk.
S akkor nem hagyhatom említés nélkül az angol nyaraló tömeget. A turisták nagyobbik részét ők alkotják. Amivel nem is lenne semmi gond. Csak hát olyan kifinomult népségnek tartják magukat, meg olyan különcnek a maguk kis külön szigetükkel szerintük, ehhez képest iszonyú mennyiségű ételt képesek magukba borítani, iszonyú mennyiségű túlsúlyokkal küszködve és furcsa előnytelen stílusban öltözködve kiemelve legrosszabb adottságaikat. Őszintén szólva mi csak "Tesco-disznóknak" neveztük őket,:)). Persze leginkább rajtuk lehetett látni az all-inclusive karszalagokat. Hozzátenném, hogy a magas páratartalom miatt egy hozzánk hasonló "éghajlatú" európai embernek egyszerűen alig van étvágya, mi sokkal kevesebbet ettünk mint itthon, ehhez képest az angolok folyton púposra pakolt tányérokból ettek... Én ezt nem értem..:)
Azon is gondolkodtam, milyen érzés lehet, hogy bárhová megy az ember a világon, amit mond,megértik a legtöbb országban, mert az övé világnyelv. Persze az nem rossz, hogy megérteti magát idegenben, de azért az nem olyan jó, hogy bármit mond a többi turista is érti, hiszen legtöbbje beszéli az angolt.... Én néha élvezem, hogy senki sem érti a magyart,meg amiket beszélünk. S a legsuttyóbb brit is megérteti magát, míg idehaza aki képtelen nyelveket tanulni, az sajnos meg is van lőve külföldön.
Aranyosak voltak azért a kis duci angol kölykök, tökéletes kis angol kiejtéssel ami nekünk sosem lesz, meg a tejfelszőke északi gyermekek sötét napszemüvegben, a kis vagány, életrevaló orosz csemeték, s az angolok pedig szerintem egyáltalán nem úriasak, se nem "sir"-ök, s az is teljesen tipikusan különcködés hogy ők tükrözve közlekednek az utakon pedig teljesen logikátlan a bal oldali sebességváltó , hiszen a legtöbb ember jobbkezes, amúgy Cipruson is baloldali közlekedés van.
Szóval egy többnációs keverék egy ilyen kellemes kis tengerpart, élvezetes dolog hogy egy helyre elég elutazni több kultúra megismeréséhez, s az is érdekes, ciprusikat itt nem igazán láttunk, persze ez lehet azért is, mert a városközpont 2km-re volt tőlünk,s a miénken kívül számos tengerpart volt még.
S persze az is elég érdekes, hogy már első nap feltűnt nekünk az egyik pincérleányzó, hogy olyan nagyon tipikusan magyar vonásai vannak...ráfaragtunk, magyar volt. Kiderült vannak többen is, utána bele is trafáltunk a tippeléssel, nem volt nehéz kiszúrni a pincérek között a többi magyar hölgyet, gyakorlatos főiskolások Cipruson fél évig..Sokkal szebben mosolyogtak mint bármelyik másik pincér a teremben.
Hiába Európa az Európa, páratlanul sokszínű, de azért nem lennék kis disznó angol...:))
Azt is észrevettem, hogy jó volt hazaindulni 10 nap után, de mégis nehéz volt megérkezni Ferihegyre....ugyanakkor érdekes, hogy mikor székelyföldről jártam oda- vissza, azokban az utazásokban volt valami természetes..hogy miért? mert magyar földről magyar földre mentem...ezt a különbséget Európában hely és hely között most ismertem fel először...s azt hogy mi az igazi otthon...ahol az ENYÉM AZ ANYANYELV!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése