A házban az egyetlen állandó lakótársam Irma néni volt,aki januárban lett volna 90éves. Ő az alapítványt vezető Tiszti édesanyja. Szóval ő volt az, aki minden nap megkérdezte mi újság, hogy vagyok,ha hétvégére elmentem s hazaértem, érdeklődött merre jártam, s mindig figyelt rám, meg a házra is.
Sokat beszélgettem vele, fantasztikus volt hallgatni a történeteit. A négy fiáról, a kilenc testvéréről, férjéről,de leginkább Tisztiről, aki sok tekintetben "úttörő" volt régebben mint katolikus pap, gyermekek segítője - ma már országjáró, tág értelemben. Jön,megy, újabban Brüsszelbe Tőkéssel a székely autonómia ügyében - . Így Irma néni folyton miatta aggódott,vajon visszaér-e. Egy este jót borozgattam vele, mesélte merre,hol járt már Magyarországon, és ő bizony nagyon nem tud románul. S Dankó a leánykori neve, ezen viccelődött, mert egyszer otthoni magyarok említették neki,hogy a Dankó mifelénk cigány vezetéknév általában.
S azért írok múlt időben, mert Irma nénit a múlt héten temették. Egyszercsak rosszul lett, s rá majd 2hétre meghalt. Vice a falu neve,ahol éltek,s ahol a házuk mai napig megvan. Ott volt neki helye a temetőben a férje, s másik 2fia mellett. Ezt is elmesélte, hogy ott a helye, s azt is, hogy Isten mennyi mindent osztott rá, s mennyi mindent élt meg.Ez volt az utolsó hosszú beszélgetésem vele. Mintha kimondta volna, hogy elvégezte a feladatát....
Szóval tegnap este a halála óta először futottam össze a fiával, Tisztivel a házban. Említette gyönyörű volt a temetés,igazi ünnep. S ennek tiszteletére, megvendégeltek egy finom vacsorával,merthogy én nem voltam ott...
S azóta,hogy korházba vitték mindig nézem Irma néni ajtaját,mikor hazaérek. Most is rendszeresen odatekintek. Ugyan csak belül hallom,de még mindig megkérdi tőlem mi újság, merre jártam,s elmeséli hogy telt a napja.. Pedig csak pár hete ismertem. S ilyenkor tudjuk,hogy egy ember különleges..az égiek ajándéka.
Ezek után tényleg nem értem,hogy aki nem hisz Istenben, hogyan éli le az életét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése